2010. július 30., péntek

Gold, 20kg - Katasztrófa

Több kezdő is jött így nem volt annyira kemény az edzés. Egész jól bírtam amikor az edzés végén, a dinamikus blokk kezdetén váratlanul swing közben iszonyú fájdalom hasított a jobb derekamba. (Pontosabban akkor történt, amikor a 18. darab swinget befejeztem, tehát amikor a csípőm az elülső holtponthoz ért.) Iszonyúan fájt minden 5 foknál nagyobb előredőlés. Mozogni tudtam így szépen haza tudtam menni és kissé nehezen de megfürödtem és fekvés közben nem fájt így jól aludtam.

Ma gyógyszerek hatására már jobban vagyok. El tudtam menni munkába (csak fél napot voltam bent) és orvoshoz.

A körzeti orvos azt mondja, hogy ez egy enyhébb porckorongsérv. Így nyár közepén reumatológiára csak egy hónap múlva van időpont. Persze rögtön kimondta az ítéletet, hogy súlyt nem emelhetek. Nemcsak most, hanem hosszútávon sem. :(

Nagyon csalódott vagyok, mert pont azért kezdtem járni kettlebellezni, hogy az ilyen bajokat elkerüljem. Egyelőre várom, hogy enyhüljön a fájás és közben utánajárok mit lehet ezzel kezdeni. Jó lenne olyan szakemberrel is beszélni aki ismeri a kettlebellt.

Sajnos kettlebellezni egyelőre nem merek, amíg pontosabban meg nem tudom mi a bajom. Így akár hónapokig is eltarthat a szünet. Majd meglátjuk mi lesz.

Kiegészítés:
Azért volt ennek előzménye: már egy ideje éreztem, hogy nem stimmel valami a derekamnak azon a tájékán. És edzés előtti napon jöttem meg egy nagyon megterhelő négynapos külföldi útról: 10-10 óra repülőút, rohangálás irodábol irodába és ennek nagyrésze az agyatlan légkondizás miatt folyamatos jeges szélben. Szóval le volt terhelve a derekam rendesen és nem kizárt, hogy huzatot is kapott.

2010. július 29., csütörtök

Testsúly

109,3 kg

2010. július 23., péntek

Gyakorlás vízben

Ma én is kipróbáltam a vízben kettlebellezést. :)



Mai laza edzés dögmelegben, 16 kg

- 10 hindufekvőtámasz
- Kisbolygó 10R, 10L
- Halo 5R, 5L
- 2 kör Windmill 5R, 5L
- 2 kör Clean-MP 5R, 5L
- Clean-MP-féltérdre- szabadkézzel letámaszt oldalra- vissza 5R, 3L
- 1 goblet guggolás kitartva fél percig és itt 5 karhajlítás
- Halo 5R, 5L
- Kisbolygó 10R, 10L

Tegnapi laza edzés dögmelegben, 16 kg

Egyik eheti csoportos edzésre se jutottam el a munka miatt sajnos. Otthon a dögmeleg miatt viszont csak laza átmozgatásokat csinálgatok.

- 10 hindufekvőtámasz
- Kisbolygó 10R, 10L
- Halo 10R, 10L
- Windmill 5R, 5L
- TGU 3R, 3L
- Clean 10R, 10L
- Féllábbal féltérdre guggolás belle 5R, 5L
- Halo 10R, 10L
- Kisbolygó 10R, 10L

2010. július 18., vasárnap

Laza esti átmozgatás dögmelegben, 16 kg

Csak némi mozgásra vágytam. Ebben a dögmelegben nem bírtam magam rávenni komolyabb edzésre.

- 10 hindufekvőtámasz
- 2 kör kisbolygó 10, 10R
- haló 10L, 10R
- 15 fekvőtámasz
- haló 10L, 10R
- kisbolygó 10L, 10R

2010. július 15., csütörtök

Gold, 20 kg

Ahogy várható volt a visszatérés kemény volt. Sok swing, guggolás és egyéb gyakorlat volt valamint megtanultam a pókember fekvőtámaszt, ami tök jó csak nehéz. :)

Nyaralás

4 edzés kimaradt utazás és nyaralás miatt. Nyaralás alatt csinálgattam fekvőtámaszokat meg TGU-t ásványvizes palackkal, meg úsztam sokat. Pár nap után aztán kimerültem a melegtől és a maradék időben csak döglöttem.

2010. július 3., szombat

Laza ottoni KB

kisbolygó 10L, 10R
haló 10L, 10R
10 jóreggelt
10 kétkezes swing
Egykezes swing 10R, 10L, 10R, 10L
clean 10L,10R, 10L, 10R
Clean-press-snatch formájú leengedés: 5L, 5R
nyolcas: 10L, 10R
halo 10R, 10L
kisbolygó 10R, 10L

Úszás

Szombat délelőtt: 100 mell, 200 hát, 200 gyors, 100 mell